StStephen

Szent István király

Szent István király, magyar nagyfejedelem, az első magyar Árpád-házi király. A keresztény magyar állam alapítója és az első magyar katolikus szent. A magyar és az európai történelem kiemelkedő jelentőségű alakja. Születési neve Vajk, született c. 970 és 975 között Esztergomba. Szent Adalbert prágai püspök kereszteltette 994 és 996 között. 996-ban feleségül vette II. Henrik német-római császár […]

Continue Reading
id

Apák Napja

Nagyon szerencsés gyereknek születtem. Vannak gyerekek, akik apa nélkül nőnek fel. Vannak gyerekek, akiknek apjuk gorombán bánt velük, vagy káros szenvedélyek miatt gyerekeiket elhanyagolták, vagy rossz természetükkel úgy megbántották gyermekeiket, hogy egész életükre kihatott. Én már 8 vagy 9 éves koromban, a hátsó kertben játék közben, ráeszméltem, és nem tudom hogyan is történt, hogy édesapám […]

Continue Reading
Rátoni-Nagy Valéria , az EME elnöke

2015-ös évi Egyesült Magyar Egyletek közgyűlése

Január 24-én, reggel tíz órakor a Szent Imre római katolikus templom alagsorában, huszonkét személy tizenkét különböző clevelandi egyesületet képviselve, megkezdte a 2015-ös évi Egyesült Magyar Egyletek, azaz az EME közgyűlést. A Bocskai Rádiótól Zsolt és jómagam vettünk részt. Az elnöknő,  Rátoni-Nagy Valéria nyitotta meg a gyűlést egy rövid imádsággal , majd a EME szabályzatát osztották […]

Continue Reading
1956-megemlekezes

Megemlékezés az 1956 forradalomról

A clevelandi magyar társadalom vasárnap délután, 2014. október 19-én, megemlékezett az 1956-os forradalomról.  A nap a belvárosi Mindszenty Plázán kezdődött, ahol Dr. Csák János, Magyarország angliai nagykövete 2011-2014 között, megkoszorúzta az 1956-os emlékművet.  Kisérte a fia Máté.  Később, a Szt. Imre templomban, az Egyesült Magyar Egyletek és a Clevelandi Magyar Történelmi Társulat közreműködésével rendezett megemlékezésen […]

Continue Reading
DSC_3177

Dr. Csák János beszéde a clevelandi 1956 megemlékezésén.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim!   Köszönöm a Clevelandi Magyar Történelmi Társulat és az Egyesült Magyar Egyletek meghívását a clevelandi és szabadságszerető nem magyarok ünnepségére. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy az idei 1956-os megemlékezésükön megoszthatom Önökkel gondolataimat. A világon sok helyen, sokan elmondták már – a francia Raymond Arontól a brit Margaret Thatcherön és Ronald […]

Continue Reading

Designed by Zsolt Molnar